A felébredés szakaszaiban elérkezik az a rész, hogy szembe kell néznünk kevésbé szép életeinkkel. És szembenézésnél is fontosabb az, hogy elfogadjuk.
Párkapcsolati területem, sok sok csúnyaság miatt, mondjuk ki, sivatagi képet fest. Kérem az égieket, hogy hozzák fel azokat a drága lelkeket, életeket, karmákat, amelyben másnak ártottam, bántottam, hogy BOCSÁNATOT tudjak kérni.
Meg is érkezett az egyik ilyen szituáció. Látó barátnőm álmodta meg, és tolmácsolta , mit kell tennem. Szembenéztem vele, pedig ilyet ebben az életemben még szándékosan nem tettem. Szerelmi mágiával embereket szedtem szét. Párokat, akik szerették egymást, szerelmi angyalok munkáit tettem tönkre. Mert akkor ÍGY akartam.
És bekértem a párokat, a történeteket, karmaoldás miatt, és bocsánatot kértem. Térdepeltem. Sírtam. Éreztem fájdalmukat, mostani fájdalmamat. Majd felnéztem, beálltak a párok: édesanyám és édesapám, korábban már széttéptem őket egymástól, kollégám és kolleginám, két húgom egymással párban állt, soroljam? :( Hosszú volt a párból álló sor.
És akkor érdekes dolog történt. Ikerlángom kilépett a sorból, és felém tartott, én pódiumon álltam, nem mellém, hanem mögém állt. Két kezét lapockáimra helyezte. Akkor éreztem először azt, hogy támogat. Hogy ott van, számíthatok rá, párom, de nem mellém, hanem mögém áll. ÉREZTEM, megnyugtató volt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.